A gitáros
Zenekarok
Diszkográfia
Képek
Videók
Zenék
Linkek
Hírlevél
Barátok
Fellépések
Kapcsolat
E-mail


Jelszó




regisztráció
elfelejtett jelszó

Tűzkerék

(2004-09-28)

A ma már legendás együttest Radics Béla hozta létre 1970-ben. Legsikeresebb korszaka két éven át tartott, Tátrai Tibor is ez idő alatt fordult meg a zenekarban. 1975-ben, majd 1981-ben is újjáalakult a csapat, s a három korszakban olyan egyéniségek szerepeltek Radics mellett, mint Demjén Ferenc, Póka Egon, Som Lajos, Kunu Tamás és Soldos László.

Tibusz érkezésekor Könnyü József basszusozott és Döme Dezső dobolt a Tűzkerékben. Amíg a Kárpátia ugyan népszerű, de kis külvárosi bandának számított, ezzel a csapattal már belekóstolhatott a sztárság világába, mert noha lemezt nem készített (nem készíthetett) a zenekar, az országban mindenhol telt ház fogadta.
Hogy a maiak is képet alkothassanak a korszakról, a Tűzkerék a szokásokhoz híven négy "kanyart" játszott egy bulin, este hattól tízig. Az első Shadows, a második beat, a harmadik rock and roll, a negyedik pedig rythm and blues dalokból állt. A közönség minden rétege megkapta, amit szeretett, a zenész pedig sokat tanult, otthon lett minden stílusban.

Tibusz és a Tűzkerék

"Zöldfülű kölyökként hirtelen az ország első számú gitáros sztárja mellett találtam magam - ez óriási megtiszteltetés volt. Ráadásul Béla hihetetlenül jó fej volt velem. Soha senkit nem hagyott nyomulni, engem viszont gitároztatott. Jó, nyilván ő volt a főnök, a prímás, de azért minden harmadik nótában tekerhettem egyet."

made by Designstudio
Enveco Free Stat